Ennél hülyébb címet talán még sosem adtam egy bejegyzésemnek sem, de valamikor ezt is el kell kezdeni.. A legutolsó posztom óta annyi történt, hogy kicsit kezdem magam összeszedni, minden téren. A munka halad, kezdenek kikristályosodni a dolgok és a téliesített szerelésem is lassan-lassan összeáll. Továbbá ünnepélyesen kijelenthetem, hogy immáron két hét után először sikerült magam tisztességesen kialudni. És ez nagyon fontos.

Még a nap is kisütött, úgyhogy végre-valahára megjött a kedvem is a futáshoz - csak most meg nem tudok kimenni. Történetesen kintlévőség-kezelő modult fejlesztek helyette és ami a legjobban megrémít a történetben az az, hogy élvezem a dolgot. Mármint a programozást, nem a kintlévőségeket. Az senkinek se jó, főleg ebben a cudar gazdasági helyzetben. Egyébiránt hiszem, hogy minden ember többre teremtetett annál, hogy adósság-kezelő rutinokkal és számlázórendszer-exportokkal bíbelődjön. Tovább is van, olvasd el »

Itt a tél! Mondom ezt annak ellenére, hogy tegnap este sétáltunk egy nagyot a borzongatóan kellemes 15 fokos novemberi éjszakában. Ma meg szakad az eső és nyolc fok van. Mondjuk ez egyáltalán nem érdekes, mert ma dolgozom. Ilyenkor essen is az eső! Azonban tegnapelőtt hajnali 3-kor, kilépve a plaza ajtaján hamisíthatatlan tél-illat csapta meg az orromat. Tudni kell rólam, hogy én a telet azonnal kiszagolom és ha egyszer megérzem azt a bizonyos illatot akkor onnantól kezdve nincs visszaút, részemről hivatalosan is megkezdődött a téli szezon.

Mondtam is a kollégámnak, hogy "Te, itt a tél.." - Ő azonban szemlátomást mással volt elfoglalva és szóra sem méltatta felfedezésemet. Vagy egyszerűen túl fáradt volt, hogy bármit is kinyögjön egy ilyen magas röptű frázisra (ami tulajdonképpen nem is baj, mert Ő vezetett hazáig, koncentráljon is az útra inkább).

Szóval itt a tél, az ilyen tiszavirág-életű holdfényes, langyos péntek éjszakák már régóta nem tudnak megtéveszteni és - én mondom - Ti se dőljetek be az anyatermészetnek! Na de mi a helyzet a futással? Tovább is van, olvasd el »

Amióta beköszöntött az ősz, egyszerűen nem tudom magam rávenni, hogy lebattyogjak a futópályára. Pedig attól hogy hidegebb van, még nem nőttek meg feltétlenül a távolságok.. Vagy talán mégis? Nem tudom másnál ez hogy megy, de ebben a ramaty időben csak azzal a feltétellel tudom magamra erőltetni a futócipőt, ha mellőzöm a felesleges maszlagokat. Igen, sokszor elbliccelem a bemelegítés jó részét (pedig most sokkal fontosabb lenne, mint valaha), majd futás után a legrövidebb úton szaladok be a házba - mint egy kiskutya vihar idején.

Pedig nem vagyok fázós, meg aztán az égi áldástól sincs félnivalóm - aki emlékszik még rá, tudja hogy kifejezetten élvezem az esőben futást - és most mégis.. Tulajdonképpen ha már kint vagyok, akkor nincsen baj, csak ez az örökös agonizálás mindig, míg odáig eljutok.. ahh, hagyjuk is!

Terepen futni azért kicsit más, mint a zavarba ejtően egyenletes rekortánon, de - nevezzetek nyugodtan hülyének - én jobban élvezem a kihívásokkal teli, girbegurba göröngyös kis utakat. Mindig van mit felfedezni és a táj is sokkal változatosabb. No meg nem kell 400 méterenként ugyanazokat az életunt, csak bűntudatból futó fejeket bámulni. Tovább is van, olvasd el »

- Megkérdezhetem mi volt a gond a múltkor a reggeliddel? Csak mert láttam, hogy szinte az egészet meghagytad, szóval valami probléma volt vele?

- Igazából nem hiszem hogy bármi gond volna vele, csak rájöttem, hogy nem szeretem a sertéshúst reggelire..

- Változtattunk a fűszerezésén a húsnak, talán ez lehetett a gond. Legközelebb szólj nyugodtan ilyenkor..

- Ohh dehogyis, orvosoltam a problémát, vettem valami baconos vagy omlettes izét.. már nem is emlékszem..

- Akkor jó étvágyat kívánok Nektek..!

- Nagyon szépen köszönjük!

A fenti dialógus egy BigMac-menü fölött zajlott le és annyit hozzáfűznék, hogy a hölgy persze emlékezett rá, hogy egy hete nem ízlett a sertéshúsos szendvics, én meg már azt sem tudom felidézni, mit kértem helyette. Ez annyira tipikus.. Ohh, basszus álljunk csak meg egy percre..! Szóval a helyi McDonald's személyzete felismer és emlékszik rá, ha nem tetszik a hamburger íze - hát csak most fogtam fel, hogy mennyire kétségbeejtő a helyzet! Tovább is van, olvasd el »

@dpspeti mondta a Twitteren.

Én viszont nem Londonban vagyok és bizony egyre több futó-cimborám teszi magát takarékra télire. Most vagy tényleg ennyire hideg van már a futáshoz, vagy végre kínálkozott egy frappáns kifogás, hogy ki lehessen szállni a buliból. Szerintem fagyban is lehet, és kell is futni - egész egyszerűen alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez. Persze megértem én, hogy macera - a pulcsiba beleizzadsz, a kapucni meg mindig útban van; még az iPodhoz sem férsz hozzá és pár kilométer után minden felesleg gönc mázsás tehernek hathat. Szóval vagy a kifogások, vagy a futás. Eddig derekasan kitartottam, ám bevallom őszintén amikor már 6 fok alá süllyedt a hőmérséklet, bizony nekem sem sok tartotta vissza, hogy lerúgjam a lábamról a Pegasust.. Aztán valahogy mindig eljutottam odáig, hogy kimenjek futni, ám a pályán már idejét sem tudom mikor voltam - odáig már egészen biztosan nem tartana ki a lelkesedés.. :) Tovább is van, olvasd el »

A Gizmodo-n olvastam, hogy Jennifer Goebel-t, a Lakefront Marathon második női győztesét is kizárták (igen, jól olvastad, a második első helyezett), miután bizonyítottnak találták, hogy elektronikus eszközt (egy iPodot) használt a megmérettetés alatt - ezt pedig elit futók esetén szigorúan tiltja az amerikai szabályzat. Az első győztest, a 23 éves Cassie Peller-t azért fosztották meg győzelmétől, mert elfogadott egy palack vizet egy barátjától, a hivatalos frissítő-pontokon kívül - ami szintén tilos a szabályok értelmében. Tovább is van, olvasd el »

Vasárnap este a húgommal futottam egy laza tizenkettest (na jó, ami azt illeti, Ő 5 kilométer után kiszállt) és miközben próbáltam olyan lassan futni, hogy ne maradjon le nagyon, azon gondolkoztam, vajon hogy jobb futni: magányosan, vagy többed magammal, falkába verődve? Persze felmerül a kérdés, hogy mit kell érteni "jó futás" alatt - és tényleg: mit kell érteni jó futás alatt? Persze, hát kinek mit.. Meg mikor hogy..! Vegyünk például engem! Perpillanat egyértelmű, határozott céllal vágok neki a mindennapi edzéseknek: minél előkelőbb helyen végezni (vagy inkább minél kevésbé csúfos helyen ;-)) a Human Race-en. Ennek érdekében hajlandó vagyok minden alkalommal sanyargatni magam: kicsit gyorsabban menni, kicsit tovább kitartani a sprinteket, vagy éppen 10 kilométer helyett 15-öt letolni, csak hogy - magamhoz képest - tökéletes formába hozhassam a kondíciómat. Aztán rengetegen vannak, akik lemennek a pályára, hogy megvitassák az aznapi munkát/sulit, meg hogy ki kivel kavar és milyen az új sorozat az AXN-en és így tovább.. Nem mellékesen közben futnak egyet - miközben sok minden előtérbe kerül, de hogy a részidők, meg a leggyorsabb 10 kilométerek nem, hát az hét szentség! A legtöbb ember azonban valahol a két, az előbb tárgyalt futó-típus között mozog: elindulnak, tolják a kilométereket, aztán majd lesz valahogy, nem különösképpen görcsölik túl a kérdést, ám nem is bohóckodják el az edzést a társaság kedvéért. Tovább is van, olvasd el »

Félmaraton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A félmaraton egy 21097,5 méteres futóverseny, vagyis a 42,195 kilométeres klasszikus maratoni táv fele.
A félmaratoni táv népszerűsége a kilencvenes években kezdett felfelé ívelni, elsősorban azért, mert a 21 kilométer már igazi kihívást jelent mind az amatőr, mind a profi futók számára, ám lényegesen kevésbé terheli a szervezetet, mint a maraton. Az utcai félmaratoni versenyek szintideje általában két és fél óra, ami a felkészült amatőrök számára is lehetővé teszi a teljesítést.
A legnagyobb magyarországi félmaratoni verseny a Nike Budapest Félmaraton, amely évről évre közel 7000 futót vonz.

A nyugalom megzavarására alkalmas verbális elemekért én kérek elnézést - vidéken ez már csak így megy!

Szóval a tegnapi edzés nem volt sétagalopp - noha bárki, aki csupán a grafikont és a számokat nézi egész biztosan csak legyint egy nagyot: volt már jobb is! Nos, ezért nem adnék én a közgazdászok kezébe fikarcnyi hatalmat sem, mert az élet nem a grafikonokról és a számokról szól - ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden, számokban kifejezett dolgot képes vagyok 15mp alatt elfelejteni. Az ember nem felejti el ami fontos - ergo a számok nem fontosak! Aki olvasta a világ legfontosabb könyvét Saint-Exupéry-től, annak nem mondok semmi újat azzal, hogy: "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan". Ezzel kapcsolatban pedig az alábbi okfejtésbe bonyolódtam a tegnapi nap folyamán:

Hőségben futni ugyebár nem leányálom - ezt nem kell hosszasan részleteznem - és akkor sem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy 10 kilométer futás nem kevés verejtékezéssel jár. Valami oknál fogva azonban úgy képzeltem a dolgot, ha pikk-pakk lezuhanyozom, a kimerültség, a (lég)szomj és az izzadás mind egy csapásra elmúlik. Természetesen nem ez történt. Csurom vizes háttal, kicserzett és valószínűtlenül sós szám szélét nyalogatva azon gondolkoztam munkába menet, hogy tulajdonképpen miért kellett így kiszúrnom saját magammal? A választ az általam csak McDonalds-generációnak keresztelt társadalmi csoport oszlopos tagjai szolgáltatták. Hát ezért izzadtam én annyit és ezért nem jutott időm megnézni pár Simpsons- vagy Dokik-epizódot! Hogy miért? Természetesen egy elhízott emberen egyértelműen látszik, hogy súlyfelesleggel küzd - akkor meg mi a fenét papolok a láthatatlan dolgokról meg Saint-Exupéryről? Kis türelmet, s máris megmagyarázom.

Éppen eleget olvasni és hallani korunk népbetegségéről, az elhízásról (a közhellyé nemesedett ostoba szófordulatoknak itt és most vetek véget, becs'szó!) én pedig igazán nem szeretnék ezzel ostorozni, vagy éppen traktálni senkit sem. Egyébiránt az utcán nem igazán figyelek másokra - legyen kövér, vékony, idős vagy éppen fiatal - menjen mindenki a dolgára; én is azt teszem! Tegnap azonban más volt a helyzet és megrökönyödve vettem tudomásul, hogy az emberek nagy része súlyosan (sic!) el van hízva. Már jó ideje egy plazaban dolgozom, az ember itt pedig arra számítana, hogy ezt a közeget a megcsinált, jótestű cicababák és kigyúrt, agyonszolizott gizdák uralják - de nem.. Ez valamikor így volt, azonban úgy tűnik most már itt sem a szoli meg a konditerem a sláger, hanem a chips meg a hamburger. Ez azonban engem még mindig abszolúte hidegen hagy - hiszen mindenki úgy teszi tönkre az életét, ahogy akarja, nem igaz?

Ami nekem szemet szúrt, az az hogy ezek az emberek - szinte kivétel nélkül - egytől-egyig boldogtalanok voltak, sőt ez nem kifejezés: egyfajta elképzelhetetlenül nyomasztó és lerázhatatlannak tűnő elégedetlenség-felhő lengte körül őket. A sötét fellegek már pedig igen is ott vannak, a bár szabad szemmel nem láthatóak, aki igazán figyelmes és hajlandó 5 percet szánni környezetére, észre fogja venni őket.. Most már csak az a kérdés, ezek az emberek vajon észreveszik-e - s most kicsit vonatkoztassunk el a túlsúlytól, hisz' mindannyian cipeljük a magunk terhét - hogy a nyílvánvaló önutálatot és önsajnálatot ami az arcukról visszaköszön tulajdonképpen csak is saját maguknak köszönhetik? Ha idáig eljutottunk, innen már csak egy lépés lenne a megoldás - igaz, az a bizonyos első lépés a legnehezebb, ugyebár..

No de nekem talán nem volt nehéz a harmin fokos hőségben felhúzni a futócipőt? Nem lett volna könnyebb a hatodik kilométer után sarkon fordulni és hazamenni, ahelyett hogy keresztülizzadjam magam a maradék négy kilométeren is? De bizony hogy könnyebb lett volna, hogy a fenébe ne? Azonban akkor miben különböznék azoktól az emberektől, akiket éppen az imént vettem górcső alá? Hát semmiben, én is száraz inggel, rendezett ám unott, fancsali ábrázattal mentem volna dolgozni és tulajdonképpen mindent és mindenki hibáztattam volna a rossz kedvemért és a rossz életkörülményeimért - csak magamat nem. Különös, mert az a tíz kilométeres futás adta meg azt a pluszt, azt a lökést aznapra, amitől elviselhetővé vált az amúgy érdektelenségbe és lélekölő nap rutinba fulladt keddi robot.

Tehát ahhoz, hogy jól induljon a napom és a nagy átlaggal ellentétben nem logó orral, hanem széles vigyorral az arcomon vágtázzak be a munkahelyemre - nincs szükség másra, mint hogy előtte egy órán át vért izzadva kínozzam magam? Nincs mit tenni, s még ha teljesen abszúrdnak hangzik is: de akkor is így van! Most mindenki álljon neki futni a tűző napon? - szinte már hallom is a banális kérdést.. Nem kell futnia mindenkinek, nem szerethet futni mindenki és nem is volna helyénvaló - arról nem is beszélve, hogy sosem lenne helyem a futópályán ;-) Ellenben mindenki becsukhatná kicsit a szemét, hogy legalább 5 percig csak a szívére hallgasson és azt tenné, ami igazán jó neki - én nem is olyan régen megtettem, mostanra már hetente háromszor futok, majd' kicsattanok az egészségtől, mindenre van energiám és végre teljesen jól érzem magam a bőrömben!

Nyakunkon a hosszú hétvége, kicsit mindenki lazíthat, a napi rutin kicsit háttérbe szorul; én pedig - végre! - jóbarátaim társaságában a badacsonyi pincék hűs mélyébe száműzöm magam.

Addig is: Érezzétek jól Magatokat!

2009/08/07

Mivel úgy esett, hogy itt kell szobroznom a moziban, míg haza nem mennek a munkások, arra gondoltam billentyűzetet ragadok és leírom azt a pár gondolatot, ami már régóta itt kavarog a fejemben, de valahogy sosem ölthetett betűket, mert egész egyszerűen egyik postomba sem fért volna bele.

Kinek mire van ideje

..amire szakít, ugyebár! Sokszor, sokan a fejemhez vágják, hogy nekem hogy a fenébe lehet időm futni járni, amikor rengeteg a munka és soha semmire sem jut elég idő és különbenis.. No és amikor megtudják, hogy blogot is vezetek a témával kapcsolatban, akkor aztán nincs kegyelem! :)

Forrás

Akkor elismétlem újra: mindenkinek arra van ideje, amire szakít! Ilyen egyszerű, s ami igazán fontos számomra, arra mindig is jut majd idő. Sokan esnek abba a hibába, hogy automatikusan a magánéletből, a kikapcsolódásból csipnek le, ha fogytán vannak szabad időréssel. Talán nem mindenki fog egyetérteni velem, de az én álláspontom a következő: a magamra szánt idő nélkül előbb vagy utóbb ugyanannyit töltenék kórházban, vagy orvosnál - ha nem többet! Ha érdekel valakit, elmondhatom hogy életemben egyszer kerültem kórházba, egy csúnya vakbélgyulladással, nagyjából 17 évesen, orvos legutoljára pedig a jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsgálat végett látott. Egyik sem ma volt. ;-)

"Te hobby-futó vagy, mire fel költesz ennyit a futásra?"

Pontosan, az vagyok! Ennél fogva miért ne tehetném olyan élvezetessé egyik leghasznosabb és legjobb időtöltésemet? Ó igen és hányszor hallottam már, hogy minek húzok ilyen meg olyan göncöt magamra, miért nem jó nekem egy sima reklámpóló? Az efféle mentalitással nekem az a bajom, hogy ha a világ így működne, a mai napig mindenki a jó öreg Ford T-modellekkel róná az utakat. Már pedig az 1927 óta eltelt 80 évben alaposan megváltoztak a dolgok: annak idején csak fekete színben kérhetted a kocsidat - ma éppen az ellenkezőjét éljük meg: a szimplán fekete szín ismeretlen az autógyártás területén, csak a legalább 3-4 fantáziaszó-mozaikból álló variánsait ismerik. Ezek után komolyan gondoljátok, hogy engem szóltok meg az indigó-kék CLIMA COOL felsőm miatt? Ugyanmár! :D

2009/08/09

Végre jól vagyok!

Már nem egyszer esett szó a futás jótékony hatásairól a blog berkein belül, s biztosra veszem más is körbejárta már a témát jó párszor. Ezért most kissé más aspektusból szeretném megközelíteni a dolgot. Az elhatározás, hogy fussak, és hogy szánalmas próbálkozásaimról blogot nyissak majdhogy nem egy időpontra tehető. Ha számít valamit: előbb határoztam el, hogy a mozgás eme nemes fajtáját fogom űzni, s nagyjából a harmadik-negyedik edzés után fogalmazódott meg bennem az igény, hogy webes napló formájában rögzítsem agymenéseimet. Igényről beszéltem, s valóban - idővel úgy tűnt egyre erősebb a késztetés bennem, hogy leírhassam mindazt ami a futás közben, vagy éppen utána kavarog a fejemben. Terápiás blognak azért még sem nevezném a fuTAMÁS-t, azonban ha valaki meg tud győzni észérvekkel az ellenkezőjéről, én fejet hajtok a véleménye előtt. Az utóbbi években egyre inkább azt veszem észre magamon, hogy mindenben az állandóságot keresem. Talán ezért tartom olyan fontosnak, hogy ott legyek minden héten legalább háromszor a pályán, s hogy minden alkalommal beszámoljak róla - magamnak. Így teremtettem magam számára hetente három szertartást, ami csak az enyém és csak rólam szól. Rólam szól a futás is, minden egyes levegővétel, minden egyes méter és minden az enyém, ami ilyenkor kavarog a fejemben. Az életem telis-tele van bizonytalansággal, egyszerűen ilyen a munkám, néha azt sem tudom, másnap dolgoznom kell-e, vagy pihenhetek, továbbá - Isten ments, hogy politizáljak, de - ilyen az ország helyzete is: fogalmunk sincs éppen a csőd szélén állunk-e, vagy már kilábaltunk a válságból - kinek higgyünk, most ki a rosszfiú és éppenséggel ki a jó? Nem tudom azt sem, hogy minden filléremet félretegyem-e, s ha így teszek, mennyit ér az a pénz ha egyszer beüt a baj - vagy inkább éljem és élvezzem az életem, amig tehetem?

2009/08/10

Forrás

Ellenben azt tudom, hogy holnap felkelek reggel 8-kor, s még meló előtt bepótlom majd az elmaradt 8 kilométeremet. Tudom, hogy sikerülni fog - képes vagyok rá, s meg is akarom csinálni: mert a futás megtanította kitörölni a kompromisszum fogalmát a szótáramból. Erről az egészről pedig készül egy újabb szánalmas kis (esetenként túlságosan is hosszú :)) bejegyzés, amit talán csak egy maroknyi ember fog elolvasni - de az is lehet, hogy éppenséggel senki sem. Mindennek azonban semmi jelentősége sincs, hiszen nem ezért teremtettem a fuTAMÁS-t - mint azt már korábban kifejtettem. Viszont ha már itt tartunk, sok szeretettel köszönteném új olvasóimat Eger, Veszprém, Kecskemét, Kazincbarcika, Esztergom, Bonyhád, Baja, Tapolca, Szigetszentmiklós, Szekszárd, Keszthely, Pécs, Miskolc és Nyíregyháza tájáról! Ha csak egyikőjük is rákapna a futásra a személyes naplóm hatására, akkor talán mégiscsak több rejlik az egész mögött, mint elsőre hittem - mert hát a blog-írás is csak olyan mint a futás: minden nap egy kicsit tovább jut el az ember. Most megint hétfő van - újabb három edzés vár rám, három kemény csata a kilométerekkel, s még inkább önmagammal. De újabb három lehetőség is, hogy megváltsam a világot, persze csak szépen apránként - kilométerről kilométerre - és városról városra...