Ennél hülyébb címet talán még sosem adtam egy bejegyzésemnek sem, de valamikor ezt is el kell kezdeni.. A legutolsó posztom óta annyi történt, hogy kicsit kezdem magam összeszedni, minden téren. A munka halad, kezdenek kikristályosodni a dolgok és a téliesített szerelésem is lassan-lassan összeáll. Továbbá ünnepélyesen kijelenthetem, hogy immáron két hét után először sikerült magam tisztességesen kialudni. És ez nagyon fontos.

Még a nap is kisütött, úgyhogy végre-valahára megjött a kedvem is a futáshoz - csak most meg nem tudok kimenni. Történetesen kintlévőség-kezelő modult fejlesztek helyette és ami a legjobban megrémít a történetben az az, hogy élvezem a dolgot. Mármint a programozást, nem a kintlévőségeket. Az senkinek se jó, főleg ebben a cudar gazdasági helyzetben. Egyébiránt hiszem, hogy minden ember többre teremtetett annál, hogy adósság-kezelő rutinokkal és számlázórendszer-exportokkal bíbelődjön.

Néha még is azzal kell pepecselni, amihez az embernek semmi kedve sincsen, mert ez a kupleráj már csak így működik. Egyes emberek társadalomnak hívják a fent nevezett kuplerájt, de ezek csak megtévesztő elnevezések, senki se dőljön be nekik. Most, hogy minden este olvasok kicsit az új Vonnegut-könyvemből (Virágvasárnap), eltűnődöm az élet nagy dolgain, akárhányszor csak kezembe veszem a könyvet. A borítóján egy fekete-fehér fotót láthatunk Vonnegutról, amint széles vigyorral az arcán heverészik a fűben, lábainál egy kutyával. A kutyának most nincs jelentősége, de tényleg ott van és nem csak viccelek.

Ha legközelebb egy könyvesboltban jártok, vessetek egy pillantást a borítóra és látni fogjátok milyen egy, az életével tökéletesen elégedett, boldog ember ábrázata. Mert hogy mostanában errefelé túl sok ilyen fejet nem fogunk látni, az szent. Vagy csak én lakom nagyon rossz környéken, ki tudja.

Az a piszok rossz az egészben, hogy amikor ráértem, akkor sehogy sem akaródzott kimenni futni, most meg hogy temérdek a tennivaló, nagyon is megjött a kedvem hozzá.

Bizony így megy ez, de nem vagyok egyáltalán elkeseredve, sőt! Már beszereztem egy vastagabb futós nadrágot, egy rendes kötött kesztyűt, ami azért még elég vékony az ujjaknál, hogy nyomkodjam a 'podot és a héten levadászok egy tisztességes futó-sapkát is. Hogy milyen egy futó-sapka? Fogalmam sincs, de ha meglátom, egészen biztosan tudni fogom, hogy azt kerestem.

Most két-három napig még egész biztosan pipálom a feladatokat, gyűjtöm a tartozásokat és kezelem az exportokat, meg importokat, esténként meg falom a Virágvasárnap lapjait (jó a könyv, én mondom olvassátok el!).

Aztán szép lassan visszarázódom ebbe a futás nevű játékba is. Még szerencse, hogy itt vannak és támogatnak a (nem)futó-pajtások is, Attila, Évice, tapir, Papp Krisztina, a 6. Alabárdos és a többiek, akik most egész biztosan megsértődnek, hogy nem lettek megemlítve. Szórjatok hamut a fejemre!

Végezetül a lustábbak kedvéért kiteszem ide a fent nevezett könyv borítóját, így már a könyvesboltba se kell elmenni érte. Tessék: