Az első csúfos alkalomról nagy kegyesen meg sem emlékeztem itt a blogon; mondván, idestova már 5 hónapja futunk együtt - egy félrelépés meg még a legjobb kapcsolatban is előfordulhat. No de ma végképp betelt a pohár.. Nem, ezt már nem hagyhatom szó nélkül!

Kezdjük az elején! Ez a hét ismét nem úgy alakult, ahogyan azt elképzeltem. Rossz hírek, ordibálás, nagy megsértődések, fenyegetőzések és hasonlók fűszerezték meg a hétköznapjaimat, ezért ma szigorúan "gyomorkímélő" menüt írtam elő magamnak: későn kelés, fél óra lustálkodás az ágyban, Comedy Central, egy óra az új Vonnegut-könyvemmel - aztán futás.

Töredelmesen bevallom - mit szépítsem: a héten egy métert nem futottam. Komolyan beszélek, határozottan elvonási tüneteim voltak, amit mérhetetlen zabálással (gumicukor, csoki, stb.) próbáltam kompenzálni. Hogy miért - fogalmam sincsen - az emberi elme ismét bebizonyította, hogy mennyire kiismerhetetlen tud lenni. Az enyém meg aztán főleg.

Kimentem az utcára friss levegőt szívni és boldogan nyugtáztam, hogy tökéletes lesz az idő egy tisztességes szombat délutáni szaladgáláshoz. Ezt alátámasztandó, még a hőmérő is 14 fokot mutatott - ennek a fele sem tréfa: gyorsan cipőt húztam és irány futni!

Ekkor ért az első kellemetlen meglepetés, ugyanis az egy hetes láblógatás (őszintén szólva inkább az elmúlt egy hónap eltrehánykodása) keményen megtette a hatását: alig-alig vánszorogtam 5:43-as tempóval kilométerenként. Ráadásul kedvenc útvonalamat is ellepték a harci-tacskók, úgyhogy az "okos enged" elvét érvényesítve átvágtáztam a B-tervet jelentő Csalogány utcába. Itt még lelkes futó-pajtásokkal is összefutottam. Komoly ábrázattal méregettük egymást akárhányszor találkozott a tekintetünk, tudniillik valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy szembe találjuk egymást az utca közepén.

Így telt el szépen a mai futás - egészen az utolsó négyszáz méterig. Miután már lassan egy kilométert is mentem, de csak nem akart elfogyni az a kevesebb, mint fél kila - gyanakodni kezdtem. Ennek már a fele sem tréfa - főleg, hogy pontosan így jártam egyszer már jó két hete is. Innentől kezdve aztán csinálhatok amit akarok, az iPod egy nyavalyás métert sem fog jóváírni. Az egyetlen megoldás, ha kiveszem a szenzort, lekapcsolom, várok fél órát és újra párosítom a 'poddal. Azért az remélem mindenkinek egyértelmű, hogy ez nem lehet megoldás. Nem és nem! Úgyhogy dolgom végezetlenül szépen hazamentem - miközben gondolatban válogatott kínzásoknak vetettem alá a kis kapszulát - és nekiálltam agyalni a problémán, no meg a megoldásán.

A Google szerint nincs más magyarázat a jelenségre: az érzékelőm lemerült. Ennek viszont nagyon nem örülök, mivel nincs fél éve annak, hogy megvettem a nyavalyást - úgy gondolom ennél azért jóval többet kellene kibírnia. A Nike szupportosai meg is erősítettek ebben a hitemben: egy ilyen kütyünek legalább 3000 munkaórát kellene kibírnia, mielőtt beadja a kulcsot.

Nos hát az enyém nem bírt annyit - ezen már kár bánkódni, úgyhogy azonnal megoldás után néztem. Az Apple biztosít is egy csinos kis oldalt, ahol a vevő sorozatszámának megadása után megmondják, hogy jogosult vagyok-e ingyen cserére, vagy sem. Nem egészen értem a logikát, nekem nem a vevőm ment tönkre, hanem a szenzorom.. No mindegy, nincs mit tenni, a szenzor senkit sem érdekel, csak a vevő. Azért egy kicsit csak nekiálltam akadékoskodni, azaz kutakodni: mert hát mi van akkor, ha nekem történetesen iPhone-om van, ott nincs vevő, pontosabban a telefonba van építve. Mint megtudtam, ilyen esetben a készülék sorozatszámával lehet ügyintézni - frappánsan kivágták magukat, ám sajnos ettől nem leszek előrébb és nem lesz szenzorom sem.

Kit érdekel a vevő sorozatszáma? De most tényleg..

A történet szomorú kimenetelét gondolom már mindenki kitalálta: be kell ruháznom egy új Nike+ szenzorba - ezt a vacakot meg kirakhatom a polcra dísznek; noha hazafelé bandukolva többször is megfogadtam, hogy addig csapdosom majd a földhöz, míg szét nem hullik ezer darabra..

Természetesen mi, itt Somogyban civilizált népek vagyunk, ezért aztán a beharangozott szenzor-zúzás egyelőre elmarad, majd fortyogok még egy sort magamban, aztán megrendelem a portékát. Egyebet úgy sem tehetek, mert futni azt kell, Nike+ nélkül viszont nem érdemes. Azért azt a 400 métert már igazán kibírhatta volna a nyavalyás..