Itt a tél! Mondom ezt annak ellenére, hogy tegnap este sétáltunk egy nagyot a borzongatóan kellemes 15 fokos novemberi éjszakában. Ma meg szakad az eső és nyolc fok van. Mondjuk ez egyáltalán nem érdekes, mert ma dolgozom. Ilyenkor essen is az eső! Azonban tegnapelőtt hajnali 3-kor, kilépve a plaza ajtaján hamisíthatatlan tél-illat csapta meg az orromat. Tudni kell rólam, hogy én a telet azonnal kiszagolom és ha egyszer megérzem azt a bizonyos illatot akkor onnantól kezdve nincs visszaút, részemről hivatalosan is megkezdődött a téli szezon.
Mondtam is a kollégámnak, hogy "Te, itt a tél.." - Ő azonban szemlátomást mással volt elfoglalva és szóra sem méltatta felfedezésemet. Vagy egyszerűen túl fáradt volt, hogy bármit is kinyögjön egy ilyen magas röptű frázisra (ami tulajdonképpen nem is baj, mert Ő vezetett hazáig, koncentráljon is az útra inkább).
Szóval itt a tél, az ilyen tiszavirág-életű holdfényes, langyos péntek éjszakák már régóta nem tudnak megtéveszteni és - én mondom - Ti se dőljetek be az anyatermészetnek! Na de mi a helyzet a futással?
Forrás: Flickr / net_efekt
A futócipő átmenetileg szögre lett akasztva - hát ez van a futással. Rettenetesen sajnálom a dolgot, de a héten egyszerűen nem jutottam el odáig, hogy kimenjek futni. Ez azért nagyon szomorú, mert szabadságon voltam, úgyhogy teljesen meg voltam róla győződve, hogy most aztán minden nap futás lesz - de legalábbis minden második nap.
Ezt a hetet arra használtam fel, hogy kicsit rendbe tegyem a dolgaimat, rendezzem az elmaradt feladataimat, tervezgessek, szöszmötöljek, pepecseljek mindenfélével, ami csak az eszembe jut és kicsit is foglalkoztat. Aztán pénteken azon vettem észre magam, hogy totálisan magába szippantott a fene nagy tettvágy, meg a sok tennivaló - és egy percet nem futottam.
Összességében nagyon termékeny hetem volt. Egyik feladat jött a másik után és azt hiszem nem túlzás, ha azt állítom, hosszú idő után ez a hét volt az első, hogy nem csak taposom a mókuskereket mint egy szerencsétlen félnótás, hanem kifejezetten élveztem a feladataimat és közvetlenül láttam is az eredményét a sok fáradozásnak.
A fáradozásokról jut eszembe, azért nem telt totális tunyasággal ez a hét sem! Keményen edzettem - ha jól számolom háromszor is a héten - ugyanis emelgettem a súlyokat és persze préseltem is kicsit a hasizmot serényen. Persze nem űzöm a sportot olyan komolyan, mint mondjuk Évice, de valahol mindent el kell kezdeni, nem igaz? Mi lesz akkor a futással a télen? Nincs mese, be kell szerezni az igazán télies szereléseket, mert szegényes ruhatáram perpillanat totálisan alkalmatlan a téli futásra.
A nagy szabadságolás alatt persze illett volna megejtenem egy-két bevásárló-körutat, de ha mást nem is, legalább feltérképezhettem volna a kínálatot. Ezt a cseppet sem hálás feladatot hétfőn szerdára, szerdán péntekre halasztottam, aztán szombaton dolgozni kellett, ma meg semmi kedvem sincs kidugni az orrom ebben a kutyaütő hidegben. Olvastam valamit a véredényekről meg a hidegről, hogy ilyenkor az ember sokkal nehezebben veszi rá magát bármire is, és persze még nem is beszéltünk a megrövidült nappalokról és a sok nyavalyáról ami a levegőben kering.
Mindenesetre most válság van (és ezúttal nem a gazdaságra gondolok). Csak legyek túl a feladataimon, a kötelességeimen és a kezdődő téli melankólián. Mielőbb át kell esni a holtponton, meg venni pár igazán meleg holmit, aztán tolni a kilométereket. Addig meg marad a válság-stáb, a súlyzó, a felülések meg a többi gyakorlat, hogy kicsit is megőrizzem a kondíciómat. Illetve ami maradt belőle.
Sorstársaim, Ti hogy vagytok ezzel a kérdéssel? Ki fut kint a hidegben, és ki erősít a jó meleg szobában súlyokkal, acélozott akarattal?
No és ki erősít forralt borral a főtéren?
Mondjuk jövő héten? :)
