Segítsetek nekem összeállítani a világ legütősebb futós soundtrackjét!

Minden bizonnyal nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, mi szerint zenére futni sokkal jobb móka, mint azt hallgatni, hogyan trappolok többed magammal a pályán. Bizony nem egyszer mentette meg az edzést egy-egy pörgősebb hip-hop himnusz, vagy egy odapörkölős-zúzos Metallica-eposz - energiát és lendületet adva a nehéz pillanatokban; hiába - egy jó soundtrack olyan nekem, mint a sportkrém.

Most arra kérem a mindenre elszánt és mindig tettrekész fuTAMÁS-olvasókat, egy-egy kedvenc zeneszámuk címének megosztásával járuljanak hozzá a világ legjobb és legütősebb soundtrackjéhez! Ott lent van a komment-box, oda kérem hát a zenéket is! :-) Ha kellő mennyiségű anyag futott be, hozzáértő szakértőink segítségével aztán tematikus válogatás-albumokat gyúrunk a masszából, mindenki legnagyobb örömére és épülésére.

Hát akkor köszönöm előre is és hajrá!! :D

Attila barátom ma délelőtt 11-kor invitált egy könnyű futásra - én mondom nem normális... Természetesen semmi kedvem sem volt a 30 fokos kánikulában gyötörni a testem, úgyhogy nemet mondtam a fickónak. Ellenben - puszta szolidaritásból és mert igenis rám fért - súlyzóztam egy sort, majd ebéd után belevetettem magam a munka sűrűjébe egy óra erejéig.

Az a nagy baj ezekkel az "egy órás" munkákkal, hogy mire észbe kapsz, este van és csak vakarhatod a fejed, hogy már megint mire ment el az egész - elvileg - szabad napod. Pontosan ez történt ma is. Az elpazarolt, estébe hajló délutánt egy tóparti melegszendvicsezéssel és sörözéssel koronáztuk meg, mely után nehéz és elkerülhetetlen döntés elé állítottam magam. Tovább is van, olvasd el »

Durván fél év telt el az utolsó bejegyzésem óta. Talán kicsit több is, bele se akarok gondolni. Úgy másfél, két hónapja gondolkoztam el először azon, hogyan jutottam el idáig - és legfőképpen: miért? Amennyire fontos volt és az életem részét jelentette a futás, olyan észrevétlenül tűnt el az életemből az a napi egy-másfél óra, amit magamra és a mozgás örömére fordítottam. Mert mindig jött valami fontosabb, valami sürgősebb. A határidők, a hideg és a szürke időjárás - kifogásokban sosem volt hiány.

Azt olvastam, hogy az újrakezdéshez sokkal nagyobb akaraterő kell, mint hogy valaki nekiálljon futni. Akárki is mondta, osztom a véleményét! Lassan egy hónapja futok több-kevesebb rendszerességgel, azonban addig nem szerettem volna újra írni a blogba, míg nem érzem magamban a kellő magabiztosságot, hogy kitart majd a lendületem. Tovább is van, olvasd el »

Ennél hülyébb címet talán még sosem adtam egy bejegyzésemnek sem, de valamikor ezt is el kell kezdeni.. A legutolsó posztom óta annyi történt, hogy kicsit kezdem magam összeszedni, minden téren. A munka halad, kezdenek kikristályosodni a dolgok és a téliesített szerelésem is lassan-lassan összeáll. Továbbá ünnepélyesen kijelenthetem, hogy immáron két hét után először sikerült magam tisztességesen kialudni. És ez nagyon fontos.

Még a nap is kisütött, úgyhogy végre-valahára megjött a kedvem is a futáshoz - csak most meg nem tudok kimenni. Történetesen kintlévőség-kezelő modult fejlesztek helyette és ami a legjobban megrémít a történetben az az, hogy élvezem a dolgot. Mármint a programozást, nem a kintlévőségeket. Az senkinek se jó, főleg ebben a cudar gazdasági helyzetben. Egyébiránt hiszem, hogy minden ember többre teremtetett annál, hogy adósság-kezelő rutinokkal és számlázórendszer-exportokkal bíbelődjön. Tovább is van, olvasd el »

Itt a tél! Mondom ezt annak ellenére, hogy tegnap este sétáltunk egy nagyot a borzongatóan kellemes 15 fokos novemberi éjszakában. Ma meg szakad az eső és nyolc fok van. Mondjuk ez egyáltalán nem érdekes, mert ma dolgozom. Ilyenkor essen is az eső! Azonban tegnapelőtt hajnali 3-kor, kilépve a plaza ajtaján hamisíthatatlan tél-illat csapta meg az orromat. Tudni kell rólam, hogy én a telet azonnal kiszagolom és ha egyszer megérzem azt a bizonyos illatot akkor onnantól kezdve nincs visszaút, részemről hivatalosan is megkezdődött a téli szezon.

Mondtam is a kollégámnak, hogy "Te, itt a tél.." - Ő azonban szemlátomást mással volt elfoglalva és szóra sem méltatta felfedezésemet. Vagy egyszerűen túl fáradt volt, hogy bármit is kinyögjön egy ilyen magas röptű frázisra (ami tulajdonképpen nem is baj, mert Ő vezetett hazáig, koncentráljon is az útra inkább).

Szóval itt a tél, az ilyen tiszavirág-életű holdfényes, langyos péntek éjszakák már régóta nem tudnak megtéveszteni és - én mondom - Ti se dőljetek be az anyatermészetnek! Na de mi a helyzet a futással? Tovább is van, olvasd el »

Nem, nem egy újfajta sportitalról fogok írni - egyébként is a rivális márkára esküszöm, de ezt most hagyjuk inkább. Amiről most regélni fogok az egy alkalmazás lesz, melyet a Coca-Cola bocsátott a lelkes futók rendelkezésére. Habár bárki hasznára válhatna egy ilyen kis progi, és igen, a Powerade-et a Coca-Cola gyártja. Minden tiszta?

Akkor vágjunk a közepébe! Mire jó a Pulse? Tulajdonképpen egy olyan problémára kínál megoldást, mellyel minden, zenére futó sporttársam legalább egyszer szembenézett már élete során; ki nem tette még fel a kínzó kérdést magának:

Mire fussak ma? Tovább is van, olvasd el »

Amióta beköszöntött az ősz, egyszerűen nem tudom magam rávenni, hogy lebattyogjak a futópályára. Pedig attól hogy hidegebb van, még nem nőttek meg feltétlenül a távolságok.. Vagy talán mégis? Nem tudom másnál ez hogy megy, de ebben a ramaty időben csak azzal a feltétellel tudom magamra erőltetni a futócipőt, ha mellőzöm a felesleges maszlagokat. Igen, sokszor elbliccelem a bemelegítés jó részét (pedig most sokkal fontosabb lenne, mint valaha), majd futás után a legrövidebb úton szaladok be a házba - mint egy kiskutya vihar idején.

Pedig nem vagyok fázós, meg aztán az égi áldástól sincs félnivalóm - aki emlékszik még rá, tudja hogy kifejezetten élvezem az esőben futást - és most mégis.. Tulajdonképpen ha már kint vagyok, akkor nincsen baj, csak ez az örökös agonizálás mindig, míg odáig eljutok.. ahh, hagyjuk is!

Terepen futni azért kicsit más, mint a zavarba ejtően egyenletes rekortánon, de - nevezzetek nyugodtan hülyének - én jobban élvezem a kihívásokkal teli, girbegurba göröngyös kis utakat. Mindig van mit felfedezni és a táj is sokkal változatosabb. No meg nem kell 400 méterenként ugyanazokat az életunt, csak bűntudatból futó fejeket bámulni. Tovább is van, olvasd el »

Attila barátom jóvoltából rekordidő alatt hozzájutottam az új szenzoromhoz, úgyhogy pénteken semmi használható kifogással nem szolgálhattam, hogy elblicceljem a futást. Meg aztán már nagyon mehetnékem is volt. Szerencsés voltam, mivel a mostanihoz képest egészen kellemes időben próbálhattam ki a vadonatúj, csillogó kis kapszulámat. Tulajdonképpen a cipő talpában lapulva ebből nem sok látszik, de mindenki nagyon jól tudhatja már, hogy ami belül van, csak az számít igazán..

Ha-ha!

Pár méterrel odébb már koránt sem volt ilyen jó kedvem, ugyanis az iPod szerint a sebességem konkrétan a nullával volt egyenlő. Hát köszönöm szépen, az elmúlt hetekben elpuhultam egy hangyányit, no de ennyire..?! Pár száz kínos másodperc és ugyanennyi(re) kínos méter után végül kitéptem a helyéről az egész masinériát és szívem szerint földhöz is vágtam volna, ott helyben. Tovább is van, olvasd el »

Ennek a kis bejegyzésnek az elején hadd szögezzem le, Tomi nem normális. :D Szándékomban áll ezt kijelenteni, mivel ezt a postot kényszerítés hatására írom illetve, megvesztegetés áldozata vagyok. :) Kapok túrórudit ha elkészülök vele. Ez hatalmas motivációt jelent az éhenkórász mindenre elszánt futólányoknak, mint én is vagyok. Szóval, miután többkörös tárgyalások után sem tudtunk megegyezni abban, hogy mi jár azért ha lefárasztom az ujjaimat, kaptam egy félig megevett túrórudi képet, nyomatékosítva ezzel is hogy az idő halad, a rudi fogy, én meg nem kapok semmit ha nem írok valamit. :)
Magamról annyit hogy www.pappkrisztina.hu. Tudom, tudom, ha valaki egyáltalán megnézi, egy elhanyagolt oldalt fog látni, mentségemre legyen mondva, pihenő idő van, ilyenkor lusta vagyok...(na ennyit az önreklámból) Tovább is van, olvasd el »

Két okból vállaltam, hogy megírom ide ezt a posztot. Az egyik, hogy az erre járó vándornak legyen hol megpihentetni a gigantikus posztoktól megfáradt szemeit, a másik pedig az, hogy Tamás a twitteren nagyon finoman de többször is emlékeztetett a könnyelmű ígéretemre. Röviden csak annyit magamról, hogy már több mint fél éve futok - egy hét kihagyást leszámítva - rendszeresen. Az ezzel kapcsolatos élményeimet meg is osztottam Papp Krisztina futókartárs blogjában, akit esetleg érdekel, egy csokorban összegyűjtve megtalálja mindet itt.
Most akkor a felhívásnak eleget téve az őszi futás veszélyeire hívnám fel a figyelmet, és mivel én utcai harcos futó vagyok, kifejezetten erre fogok fokuszálni. Tovább is van, olvasd el »