- Megkérdezhetem mi volt a gond a múltkor a reggeliddel? Csak mert láttam, hogy szinte az egészet meghagytad, szóval valami probléma volt vele?

- Igazából nem hiszem hogy bármi gond volna vele, csak rájöttem, hogy nem szeretem a sertéshúst reggelire..

- Változtattunk a fűszerezésén a húsnak, talán ez lehetett a gond. Legközelebb szólj nyugodtan ilyenkor..

- Ohh dehogyis, orvosoltam a problémát, vettem valami baconos vagy omlettes izét.. már nem is emlékszem..

- Akkor jó étvágyat kívánok Nektek..!

- Nagyon szépen köszönjük!

A fenti dialógus egy BigMac-menü fölött zajlott le és annyit hozzáfűznék, hogy a hölgy persze emlékezett rá, hogy egy hete nem ízlett a sertéshúsos szendvics, én meg már azt sem tudom felidézni, mit kértem helyette. Ez annyira tipikus.. Ohh, basszus álljunk csak meg egy percre..! Szóval a helyi McDonald's személyzete felismer és emlékszik rá, ha nem tetszik a hamburger íze - hát csak most fogtam fel, hogy mennyire kétségbeejtő a helyzet!

Két lehetőséget látok: az első szerint annyira jóképű és elbűvölő vagyok, hogy a leghűvösebb mekdó's lányban is kitörölhetetlenül mély benyomást keltek, a második szerint pedig piszok sokat járok gyorséttermekbe.

Gondolom mindenki kitalálta már, hogy melyik magyarázat a nyerő.. Igen, jól tippeltetek: az első a helyes megoldás, a második pedig egy szemenszedett hazugság.

A Szerzőnek annyira nem jött be - pedig állítólag új fűszerezést kapott a termék

Miközben a szendvicsemet majszoltam és nagyokat szívtam a jeges kólából azon gondolkoztam, hogy most örüljek-e a kitüntetett figyelemnek, vagy sem. Látjátok, ezért szeretek itt élni, mert teszem azt Budapesten ez a szituáció egész biztosan nem fordulhatott volna elő. Egy nagyvárosban más a ritmus, más a felfogás - ott az ilyesminek egyszerűen nincs helye.

Mielőtt túlságosan belemerülhettem volna a gyorséttermi filozófiába, útitársam gyorsan indulót fújt, és Budapest felé vettük az irányt. Annyit kell tudni az illetőről, hogy Ő volt az utolsó ember, aki szenvedélyesen fogadkozott, hogy az életben nem lesz Apple-számítógépe. Ez az állapot egészen a tegnapi napig tartott, de miután meggyőztük Őt is, beadta a derekát és immáron egy fehér MacBook boldog tulajdonosaként üdvözölhetjük a családban - nos hát, ezért mentünk fel tegnap a fővárosba.

Mint elkötelezett Apple-evangelista, mondhatni a küldetés ezennel teljesítve. Most már csak egy feladatra kell összpontosítanom - ez pedig a futás népszerűsítése lenne. Itt is vannak szép eredmények - gondolok itt Attila barátomra - ám rengeteg még a tennivaló! Már csak az a kérdés, hogy fogom autentikusan népszerűsíteni a futást BigMackkel a kezemben? Óriási dilemma..