Még mielőtt belevágnék, szögezzük le: a blog semmilyen kapcsolatot nem ápol a neves gyártóval, sőt több mint valószínű, hogy az életben nem hallottak erről az oldalról (álljunk két lábbal a földön, ugyebár). Ennek ellenére, aki rendszeresen olvasója a fuTAMÁS-nak, bizonyára észrevette, hogy relatíve sok szó esik a Nike-ról a blogomban. Ennek több oka is van, egyrészt erősen szimpatizálok a márkával - no annyira azért nem, hogy minden futó-göncömön pipa virítson, mert hát a fanatizmust nem szabad összekeverni a szimpátiával, nem igaz? Másrészről, ha valaki a futásról értekezik, elég nehéz megkerülnie egy olyan meghatározó szereplőt, mint a Nike.
Ha kiváncsi vagy, hogyan és hol kezdődött a pipás birodalom diadalmenete, egészen az '50-es évekig kell visszamenned, az oregoni egyetem kísérletező kedvü edzőjéhez, Bill Bowerman-hez. Bill már ekkor ellenállhatatlan késztetést érzett a mezei futócipők átalakítására (mai szóval élve: moddingolására), azonban a nagy gyártók fütyültek rá és az újításaira is..
Forrás: Nike.com
A helyzet mit sem változott, míg nem egy ígéretes középtáv-futó, Phil Knight nem szegődött Oregonba, Bowerman edző kezei alá. Knight több sikertelen levélváltás után gondolt egy nagyot és felhívta a Tiger cipők gyártóját a japán Kobe városában (most már tudjuk: nem csak marhahússal foglalkoznak arrafelé a derék japók), azzal az igen ambíciózus céllal, hogy megkaparinthassa a fent említett kiváló minőségű cipők amerikai forgalmazását. Phil isteni szikrától vezérelve az első szállítmányt Bowermannak küldte, hátha rásózhat pár darabot. Azonban ekkor olyasmi történt, amire talán a szemfüles üzletember-atléta sem számított: Bowerman felajánlotta, hogy tökéletesíti a cipőket! Knight ekkortájt a pálya mellett, teherautója platójáról árulta a cipőket, Bowerman pedig felesége gofrisütőjével sütött rács-mintázatú cipőtalpakat, hogy aztán a futócipők talpára ragasztva, majd az atlétáknak átadva azok, ódákat zengjenek a trükkös csukákról.
Vállalkozásuk ekkortájt még BRS (Blue Ribbon Sports) néven futott, de a köztudatba, és a nagymenők közé a NIKE és a legendás pipa (SWOOSH) emelte. Phil Knight és egykori edzője, Jeff Johnsonnal (balra a képen) karöltve hozzálátott sportbirodalma kiépítéséhez. Johnson és Knight korábban riválisok voltak a pályán, ám utóbbinak sikerült elérnie, hogy Jeff felhagyjon az Adidas football-cipők árusításával és egyesítve erejüket csatlakozzon az immár trióvá duzzadt csapathoz. Ekkor már nem teherautóról árulták 100%-osan saját készítésű cipőiket: alkalmazottaik és üzleteik is voltak. A legenda szerint Johnson álmodta meg egy szép napon a görög istennő nevét viselő márkanevet, melyhez Phil Knight megrendelésére Caroline Davidson tervezett egy olyan praktikusan egyszerű, apró ám azonnal azonosítható logót, melynek könnyedén helyet találhattak a cipőkön. Így született meg a SWOOSH, melyért Mr. Knight kemény 35 dollárt fizetett az amúgy könyvelést oktató hölgynek.
Fura, de az első NIKE-márkájú cipő egy football-cipő volt, melyet 1971-ben dobott piacra a cég, míg 1974-ben a már szabadalmaztatott ostya-mintázatú Waffle Trainer volt az ország legkeresettebb edzőcipője - így Bowerman találmánya végre méltó elismerésben részesülhetett. A cég végül '78-ig halogatta a név-váltást, egészen idáig BRS néven futott; egy évre rá pedig a piac 50%-át már a Nike birtokolta.
Azóta történt egy s más a sport és a cég életében, gondoljunk csak a botrányosan népszerű Air Jordanekre, melyek viseletéért minden egyes alkalommal kemény 1000 dollárra büntették a kosarast (a fekete színű cipőt nem engedélyezi az NBA, már pedig az Air Jordanek vörös, fehér és fekete színben pompáztak). Aztán említhetném a korszakalkotó Nike Air technológiát - kellene erről beszélnem bárkinek is? Ugyanmár! Mint ahogy a sokáig Bo Jackson nevével fémjelzett Just Do It! szlogent sem kell bemutatni senkinek, amely soha nem látott sikert ért el és nem kevés forgalmat generált a márkának. Pofátlan módon egy - szerintem legalábbis is - írtó mókás "Just Do It!"-reklámmal zárnám soraimat, íme:
Óóóh.. azok a nyolcvanas évek! ;-)
