Rendhagyó post lesz ez a mostani, mivel ezúttal egy albumról fogok írni - igen-igen, egy olyan albumról amin zeneszámok vannak. Tulajdonképpen nem is értem miért nem született eddig hasonló témájú értekezés, hisz' ahogyan a futást sem, a hétköznapjaimat sem tudom elképzelni zene nélkül. Egy jól megválasztott zenei háttérrel egészen más értelmezést kaphat egy-egy edzés, és az előbbi analógiát folytatva egészen másképp viszonyulok a megfelelő zenei aláfestéssel egy olyan munkához, vagy teszem azt egy olyan úthoz, amitől máskülönben hasfájást kapnék. Egészen más jellegű fotókat készítek mikor céltalanul kószálok az utcákon ha közben Bach-ot hallgatok, mint amikor Chemical Brothers-t. Ezért is tekergetem olykor percekig az iPodomat (ahelyett hogy tisztességes bemelegítenék), hogy megtaláljam az aktuális állapotomhoz illeszkedő tökéletes zenét.
Több szempont is szerepet játszik a végső döntés meghozatalában, így például hosszabb, lassú edzésekhez mostanában De La Soul-t választok, amikor pedig gyorsulni szeretnék, általában az elektro a nyerő. Most pedig gyorsulni kell, nyakunkon a Nike+ Human Race - nincs idő teketóriázni. Ezért aztán mondhatni a lehető legjobbkor jött Calvin Harris új albuma, a Ready For The Weekend, melyre azonnal le is csaptam - hiszen Ő találta fel a diszkót ;-) Az alig 25 éves Adam Wiles-ról azt kell tudni - mindamellett, hogy a francia Justice után szerény véleményem szerint a már-már elfeledett elektro-diszko legnagyobb megmentője - hogy Amiga 500-asával a hóna alatt teljesen vállalható módon tálalta nekünk egy olyan kor zenei világát, amiről már csak beszélni is ciki volt eddig - én meg akkor jártam oviba, BASZKI.
Már Nick Hornby is megírta a 31 dalban, hogy a popzene mindamellett hogy értéktelen bóvli, mégis (zenei) életünk meghatározó részét képezi, mert hát ha nem így volna, mivel lenne állandóan csordultig tele az iPodom - elárulom nem Bach-al, vagy Miles Davis-szel! Az új Calvin Harris album is tele van kellőképen bugyuta és egyszerű dalokkal, ám mégis körüllengi őket a skót srác védjegyévé vált felhúzott szemöldökű pimaszos lazasága, megspékelve egy jókora adag coolsággal. Azt azért aláírom, hogy a helyenként 8-bites érát idéző samplerek, Harris időnként vicces - ám összességében vállalható - vokáljai és a '80-as évektől elrugaszkodva a rave-partykra emlékeztető stílusjegyek nem mindenkinek jönnek be (a világító rudat azért tedd el, nem kell). Viszont futáshoz eszményi társad lehet az album, még akkor is ha amúgy nem csíped sem a fickót, sem a zenéjét.
Az első számnál (The Rain) jobb kezdést el sem tudok képzelni egy edzéshez - finoman de határozottan adja meg az alaphangot - így mire belemelegedsz a futásba, nagyjából tudni fogod, mire számíthatsz az albummal kapcsolatban. A következő három szám pedig tökéletes lesz egy húzósabb szakaszhoz - bátrabbak beiktathatnak 2-3 sprintet a majd' 12 percig tartó energia-hullámba (Ready For The Weekend Album Version, Stars Come Out, You Used To Hold Me), majd következik számomra az album (és az edzés) csúcspontjának számító két gyöngyszem, az I'm Not Alone és a Flashback. Mire az iPodom eljut idáig, kis szerencsével én is túl vagyok a holtpontomon és teljes erőbedobással zúzhatom végig ezt a hét percet. Az eszetlen száguldást (4 perc/km-ről beszélünk ;-)) lassú, megfontolt kocogás követi - s mintha Calvin is kifulladt volna, mert ekkor jönnek a nyugisabb számok, szépen egymás után. A laza tempó egészen a zenei adókon már rongyosra játszott Dance Wiw Me-ig kitart, bár sem Dizzee Rascal, sem Calvin nem töri magát, hogy meghajtsa az ekkorra már elcsigázott futókat. Az utolsó számnál (5iliconeator) eszményibb aláfestést pedig elképzelni sem tudnék a levezető körökhöz - egyszerűen telitalálat!
Ezért aztán nem lehetett kérdéses, hogy megveszem az albumot - mint ahogyan az sem, hogy a CD-re nem tartok igényt. 2009-et írunk, manapság az optikai adathordozó (lemez) inkább csak hátrány, nyűg - egy felesleges lépés míg a zene fogyaszthatóvá válik. Tehát a mai kor gyermekeként a zenét digitális formátumban, az internet közvetítésével szerzem be - a CD-t pedig meghagyom a nyomiknak. A számomra tetszetős albumokat szeretem megvásárolni - s bár nem elég, hogy ezzel nagyjából egyedül vagyok az országban (Magyarországon a zenei tartalmak 90%-a illegálisan úton jut el a fogyasztókhoz), a kiadók nem hogy megkönnyítenék a dolgom, éppen ellenkezőleg: ahol csak lehet, keresztbetesznek! Komolyan mondom, én még egy ilyen piacot nem is láttam, ahol az eladó a képembe röhögve küld el a sunyiba, ha a pénzemmel a kezemben térden állva könyörgöm, hogy elkölthessem nála - márpedig a zene-bizniszben pontosan ez megy. Mielőtt túlságosan elragadtatnám magam, elárulom hogy egy kis utánajárással és egy apró trükkel sikerült legálisan(!), jó minőségben hozzájutnom a hőn áhított címbeli albumhoz. A 7digital online shopjában kemény 8 Fontért (amikor ezt írtam, nagyjából 2.500 Ft-ról beszélünk) hozzájuthatunk a skót új albumához, ha sikerül átvágnunk a rendszert. Ugyanis sok más online zenebolthoz hasonlóan a 7digital is csak a saját honfitársainak hajlandó eladni a javakat, de egy kis leleményességgel (elvégre magyarok vagyunk, vagy mi) zöldágra vergődhetünk: fizetésnél a Paypal-t választva és a személyes adatok átugrásával létrejöhet a biznisz - kész röhej, de egyelőre ez van! A zene MP3-formátumban (320kbps) , az aktuális tageket és nagyfelbontású borítót igen, másolásvédelmet (a.k.a. DRM) nem tartalmazva érkezik a ködös Albionból.
Ekkora borítót kaptam hozzá - ki sem fér a képernyőre! Woohoo!
A kényelmetlenségekért ismét kárpótolt a tudat, hogy egy feltörekvő tehetséget biztosíthattam támogatásomról, noha kizártnak tartom hogy pont az én 8 fontomra lenne rászorulva - annak ellenére hogy skót a fiatalember - de ne feledje szavam senki: INGYEN EBÉD NINCS - és ez a zenére is ugyanúgy vonatkozik, mint bármi másra: tessék kifizetni mindenkinek azt, ami jár. Calvin meg majd vesz belőle valami szépet a 26-ik születésnapjára..
