Ez most már zöld, mivel én is zöld lettem a Nikerunning rendszerében. Nagyjából ezzel ki is merült a változások listája. Nem baj, mert a zöld az jó.

Elhatározásomhoz híven 7.00-kor ébresztőt fújtam, amibe sajnálatos módon Rizsa is belefutott, no nem szó szerint, hiszen kisvártatva húzta tovább a lóbőrt az ágyában, mintha mi sem történt volna. Mivel a rendelkezésemre álló időkeret igen szűkös volt (20 km-es maratoni iramról most szó sem lehetett, különben lekéstem volna az indulást és futhattam volna Kaposvárig), és a tegnapi gyalogtúra sem múlt el nyom nélkül a mekdó-ig meg vissza - így hát szerényen csak 5km-t prognosztizáltam magamnak. Na most megmondom őszintén még SOHA sem futottam ilyen korán, de többet nem is szeretnék azt hiszem /tudjátok, háromszor: először, utoljára és soha többet/. Továbbá meglepő módon meglehetősen hideg is volt, ami ellen a mesh-ruházat nem véd.

Azonban ha már egyszer kivertem - mit kivertem, kipofoztam - magam az ágyból, nincs mese: futni kell! Ám nem csak magammal szúrtam ki, szegény sirályok és vadkacsák sem jártak jobban, ami az alvást illeti: ezúttal kénytelenek voltak korábban portyára indulni, ami viszont a halaknak volt rossz hír - egész kis láncreakciót indítottam be az elsőre ártatlannak tűnő kora reggeli edzésemmel. Kalóriák tekintetében helytálló a megállapítás - a zsírpárnákra nézve teljesen ártatlan volt part menti futkorászásom: 389 kcal nem a világ, főleg ha figyelembe vesszük, hogy szerintem koránt sem helytálló az érték, amivel az iPod számol.

Ellenben viszonyítási adatnak helytálló az érték, mint ahogy az első Balaton-parti futásom is, mely olybá tűnik mint az ember első kapcsolata, miután eloszlik a rózsaszín köd: jó lesz ez, de már látom hogy sok munka lesz vele és szokni kell a dolgot. Csodálatos érzés a már-már giccsesnek tűnő reggeli napfényben fürödve falni a métereket, miközben balról a vízpart, meg az éppen hogy csak ébredező madarak, jobbról pedig az utánozhatatlan friss illatú gyep vesz körül, melyet csak egy-egy barátságosan mosolygó fa szakít meg, míg csak a szem ellát. Ha nem hallgatnék zenét, valószínűleg a hullámzó Balaton hangja tenné teljessé a képet (sic!) - ám így sincs okom panaszra a környezetet illetően. Valamiért még sem éreztem maradéktalanul boldognak magam és a szokásos eufória is elmaradt, amit akkor érez az ember, amikor lenyomja az iPodot és a combjaiba kapaszkodva fújtat levegő után. Egyelőre a korai kelés és a ramaty hétfő számlájára írom a dolgot, aztán majd ma este meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok.

Ami a munkát illeti, az unalmas volt és hosszú, ami pedig Dorkát: hát Ő most is aranyos volt - a rögtönzött MacBook Pro-bemutatót követően pedig azt hiszem, sikerült egy újabb csinos rajongóval gazdagítani a leendő Apple-tulajdonosok körét. Összességében tehát mégsem volt eredménytelen augusztus utolsó napja sem.