Némi nemű elmaradásom van, ami a futóblogomat illeti - ennek oka pedig az elmúlt napok hihetetlen pörgésében keresendő. Mivel jó előre tudtam, hogy pénteken kemény napom lesz, szombaton pedig egész nap dolgozni fogok, megpróbáltam az egy szem csütörtökömbe sűríteni a hétvége edzéseit. Ez nagyjából sikerült is. Erről olvashattok az alábbiakban. Meg valami egészen másról.

Szerdán húzós napom volt, ám megbeszéltük Annával (ha már egyszer ennyire szép neve van, állandóan mégsem Nusikázhatom le..), hogy másnap 9-kor futunk egy jó nagyot a pályán. Ez nekem nagyjából 7.00-ás kelést jelentett, amihez finoman szólva sem sok kedvem volt, ám ezt a lehetőséget senki sem hagyta volna ki - úgyhogy én sem tettem. Így aztán 9 óra után pár perccel teljes menetfelszerelésben, álmosan de lelkesen melegítettünk a pálya mellett. Anna nagyjából 3 kilométert tervezett be Magának - egyébként a bandából csak én gondolkozom egyedül kilométerekben körök helyett, ezért aztán csak az én számból hangzik el a "kilométerben vagy körben számolva?" kérdés, az őrületbe kergetve mindenkit - én pedig a szokásos 10 kilométeremet céloztam meg így, kora reggel.

Anna első három kilométere nagyjából megtette bemelegítésnek, aztán miután szomorúan búcsút intettem a lánynak, rákapcsoltam kicsit. Ilyenkor kora reggel annak is örülni szoktam, ha egyáltalán lefutom a tervezett távot, ám mióta szigorodtak az elvárások a sebességemet illetően - ez ezúttal nem volt elegendő számomra: mindenáron meg szerettem volna dönteni a legutolsó PB-met. Így utólag: én nem is tudom, hogy gondoltam, de - ahogy a klasszikus is mondja - pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Valahogy az az érzésem támadt, hogy minél jobban toltam neki, annál lassabban haladtam, leszámítva egy-egy jól sikerült sprintet (vagy inkább "repülőt", mint ahogy megtudtam), de érdemben ez sem befolyásolta a végeredményt: átlagosan még mindig 5:26 kellett egy kilométer ledarálásához. Régebben ezért az időért ölni tudtam volna, ám - és most felejtsük el egy kicsit a Human Race-t - ahogy egyre többet futok és egyre több időt ölök bele a kilométerek hajkurászásába, mind többet és többet akarok. Különös, de amellett hogy jobb közérzetet biztosít, talán ez az örökös elégedetlenség visz le a pályára nap mint nap.

Sőt, ami azt illeti néha egy nap többször is. Történetesen a csütörtök egy ilyen nap volt: reggel Nusikával, este pedig Évicéékkel róttam a köröket a rekortánon. Történt ez azután, hogy 10 óra után pár perccel csalódottan lenyomva az iPodomat, kihasználva hogy teljesen egyedül uraltam a pályát újrakalibráltam a Nike+ szenzoromat. Mire körbeértem a hiteles és pontos 400 méteres körön, két felismeréssel lettem gazdagabb. Először is, a szenzor csúnyán pontatlan volt, másodszor pedig: teljesen feleslegesen erőltetem a szigorúan sebesség-orientált edzéseket. Ugyanis amíg csak a távolságra mentem és egyáltalán nem számított, mennyi idő alatt fejezem be az edzést, a mind nagyobb távok hajkurászása során nem várt melléktermékként némi sebességnövekedést is bezsebelhettem. Ezzel szemben most, hogy csak a sebességem érdekel, és többnyire a tizedik kilométernél lelövöm az iPodot, egyáltalán nem mondanám, hogy olyan nagyon elégedett lehetnék! A kétes kimenetelű eredmények mellett már a kilométerek számolgatása sem boldogít - ezért aztán úgy döntöttem, inkább visszatérek az alapokhoz és hagyom az erőltetett tempót másra - legalábbis egyelőre.

Aztán majd meglátjuk - mindenesetre este már a fentiek szellemében álltam a 8-as pályára és lám, csupán 20 másodpercet lassúltam reggelhez képest, noha 5 kilométerrel többet is futottam. Továbbá meg tudnám magyarázni a lassulást a kimerültséggel is, mert hát - HEY! - aznap összesen 25 (huszonöt) kilométert futottam! Ha pedig megnézitek a görbém relaxált vonalvezetését - azt hiszem összességében nincs okom panaszra, ha mérleget kellene készítenem a csütörtöki produkciómról.

Elhihetitek, ezek után nem volt gondom az alvással, így nagyjából kipihenten ébredtem a nagy napra - egész pontosan Zsófi nagy napjára; no nem úgy - egyelőre még senki sem kötötte be a lány fejét.. Ellenben már jó ideje tervbe volt véve egy igazi, komoly fotózás műteremmel, frizurával és sminkkel - no és persze szerény személyemmel. Közeli ismerőseimen kívül talán kevesen tudják rólam, de szenvedélyes fotós vagyok, ezen belül is elsősorban a divat- és portréfotózás köt le legjobban. Bár a fényképeimből aligha fizethetném ki a számláimat, mindig nagy gondot fordítottam a fejlődésemre és hogy lehetőleg egy adódó alkalmat se szalasszak el, ha izgalmas fotótémákról van szó. Ezért kapva-kaptam az alkalmon, amikor megtudtam, hogy végre-valahára profi körülmények között is ellőhetek pár képet Zsófiról /az évek folyamán rengeteg kép készült a lányról, akit érdekel, itt megtekintheti őket/.

Kulisszák mögött - exkluzív tartalom,
csak a fuTAMÁS olvasóinak! :)

Azok, akik már részt vettek ilyesmiben, nagyon jól tudják, mennyire megerőltető tud lenni egy ilyen fotózás. Egész embert kíván az első perctől az utolsóig: mindenkinek tudnia kell, hol a helye, mi a feladata - a figyelem pedig egy percre sem lankadhat. Egyszóval koránt sem olyan mókás a dolog, mint ahogy sok filmen, vagy egy-egy leányregény rózsaszín lapjain megelevenedik. Sokkal inkább 99% verejték és egy 1% móka: pont mint a futás - aminek a végén aztán összetörve zuhansz a földre, de másnap már mennél vissza. Összességében Zsófi nagyon jól viselte a megpróbáltatásokat - nem hiába a sok kilométer megedzette Őt is - és igazán profi csapat gyűlt össze a jeles napra. Ezen sorok írásakor még javában zajlik a válogatás-tologatás-rakosgatás, hogy a 326 fotó közül végül megtaláljuk azt a maroknyit, amivel mindenki tökéletesen elégedett lesz és büszkén tűzi majd ki személyes dicsőség-falára. A távlati célokról egyelőre nem szívesen írnék, legyen elég annyi, hogy mindenki egészen biztos a folytatást illetően. Egy ilyen erős hét után vasárnap nem is vágytam másra, mint hogy két kép retusálása között kifújhassam magam egy percre, hogy aztán hétfőn reggel a fényképezőgépet és a Macet félretolva újra felhúzhassam a Pegasus-t a lábamra és fussak egy nagyot, mielőtt elkezdődne egy újabb hét taposómalma.

Mi mással is zárhatnám soraimat: Kellemes hétfőt mindenkinek! :)