Attila barátom ma délelőtt 11-kor invitált egy könnyű futásra - én mondom nem normális... Természetesen semmi kedvem sem volt a 30 fokos kánikulában gyötörni a testem, úgyhogy nemet mondtam a fickónak. Ellenben - puszta szolidaritásból és mert igenis rám fért - súlyzóztam egy sort, majd ebéd után belevetettem magam a munka sűrűjébe egy óra erejéig.

Az a nagy baj ezekkel az "egy órás" munkákkal, hogy mire észbe kapsz, este van és csak vakarhatod a fejed, hogy már megint mire ment el az egész - elvileg - szabad napod. Pontosan ez történt ma is. Az elpazarolt, estébe hajló délutánt egy tóparti melegszendvicsezéssel és sörözéssel koronáztuk meg, mely után nehéz és elkerülhetetlen döntés elé állítottam magam. Tovább is van, olvasd el »

DE HOLNAP ÚJRA KEZDŐDIK!

Köszönet még egyszer Attilának! ;-)

Az első csúfos alkalomról nagy kegyesen meg sem emlékeztem itt a blogon; mondván, idestova már 5 hónapja futunk együtt - egy félrelépés meg még a legjobb kapcsolatban is előfordulhat. No de ma végképp betelt a pohár.. Nem, ezt már nem hagyhatom szó nélkül!

Kezdjük az elején! Ez a hét ismét nem úgy alakult, ahogyan azt elképzeltem. Rossz hírek, ordibálás, nagy megsértődések, fenyegetőzések és hasonlók fűszerezték meg a hétköznapjaimat, ezért ma szigorúan "gyomorkímélő" menüt írtam elő magamnak: későn kelés, fél óra lustálkodás az ágyban, Comedy Central, egy óra az új Vonnegut-könyvemmel - aztán futás.

Töredelmesen bevallom - mit szépítsem: a héten egy métert nem futottam. Komolyan beszélek, határozottan elvonási tüneteim voltak, amit mérhetetlen zabálással (gumicukor, csoki, stb.) próbáltam kompenzálni. Hogy miért - fogalmam sincsen - az emberi elme ismét bebizonyította, hogy mennyire kiismerhetetlen tud lenni. Az enyém meg aztán főleg.

Kimentem az utcára friss levegőt szívni és boldogan nyugtáztam, hogy tökéletes lesz az idő egy tisztességes szombat délutáni szaladgáláshoz. Ezt alátámasztandó, még a hőmérő is 14 fokot mutatott - ennek a fele sem tréfa: gyorsan cipőt húztam és irány futni! Tovább is van, olvasd el »

Ha nem dolgozod meg őket alaposan, a futóizmok két hét alatt simán elrozsdásodnak. Mert aki két hétig maszatol futás helyett, ne csodálkozzon rajta, ha végül nem úgy szuperálnak a virgácsai, mint ahogy azt elvárná tőlük! Pontosabban szólva: heti egy, legfeljebb két edzés után nem várhatja el az ember, hogy lábai úgy röptessék a szélben, mint a mérgezett nyílvesszőt. Korábbi csúcsformámhoz képest majd fél percet rontottam kilométerenként - gondolom ebben közben játszik az is, hogy cudar hideg lett odakint, márpedig tapasztalataim szerint a fagy közeli hőmérséklet nem tesz túl jót az ízületeknek és az izommunkának sem. Meg aztán hideg pocsolyákat kerülgetni, végül aztán még is csak beletoccsanni és kilométereket futni lehetetlenül-kellemetlenül cuppogó-szörcsögő lábbeliben szintén nem éppen leányálom. Tovább is van, olvasd el »

Némi huzavona után íme a Human Race élménybeszámoló folytatása..

Október 24.

Miután aznap este nagyjából igyekeztem szem előtt tartani, hogy hol a határ, ezért komolyabb fejfájás nélkül, sőt enyhe túlzással élve frissen és üdén ébredtem reggel. Az előző napi kellemetlenségek után próbáltam a lehető legkevesebbet gondolni a futásra. Azok a bizonyos képzeletbeli viharfelhők viszont rendkívül makacs jószágnak bizonyultak és csak nem akartak eltűnni a fejem fölül - immáron azonban nem csak elméletben, hanem teljes fizikai valójukban megjelentek az égbolton. Egész héten nem hozta olyan pocsék formáját az időjárás, mint szombaton: esett az eső, hideg volt és egy szempillantás alatt nyirkos lett minden. Hát kívánhat bárki is ennél jobb körülményeket élete egyik legfontosabb futásához? Kétlem. Mint ahogy afelől is voltak kétségeim, hogy egyáltalán lesz-e értelme lefutnom újra azt a 10 kilométeres távot, vagy a Human Race szégyen szemre idén megy a levesbe? Vajon képes leszek-e rávenni magam hogy megcselekedjem, amit megkövetel a haza? Most már bevallhatom, a körülményekre tekintettel koránt sem voltam benne biztos, hogy össze fog jönni az az 51 perc 43 mp.. Tovább is van, olvasd el »

Mint azt már korábban megírtam, sikeresen teljesítettem A Kihívást: 51 perc 43 másodperc alatt futottam le azt a bizonyos 10 kilométert - tudom, erről is esett már szó.. Arról viszont már nem értekeztem, hogy esett az a bizonyos futás, azon a nevezetes szombaton..

Október 23.

Kezdem az elején, azaz pénteken! Sokat filozofáltam azon, hogy elmenjek-e edzeni a versenyt megelőző napon, vagy inkább rápihenjek az izgalmakra? Végül úgy határoztam, hogy egy laza, jóleső 10-12km-es futás senkinek sem árthat: jól gondoltam - igazi örömfutás volt ez, kifogástalan idővel - a langyos szellő mondhatni csak nekem fújt aznap este, még pulóver sem kellett, annyira kellemes volt az klíma odakint; ezt pedig különösen nagyra értékeltem a múlt heti fagyos hangulat után. Ami azt illeti, többször kellene efféle laza edzéseket beiktatnom - azon a 12 kilométeren egy dolog számított igazán: hogy jól érezzem magam mozgás közben. Egy percig sem figyeltem a tempómat, a részidőket, sem a hátralevő távolságot. Most először tűnt fel például, hogy futópályává választott kis mellékutcácskám neve Ősz utca, amelynek - ezt feltétlen tudnotok kell - a közvetlen folytatása a Nyár utca, így logikusnak tűnt felforgatni a környéket a Tavasz, meg a Tél utca után. Természetesen nem találtam meg a hiányzó két évszakot, de azért jól szórakoztam és ha nem leszek olyan lusta, biz'isten előkeresek egy Kaposvár-térképet és megkeresem őket! Utcanevek helyett azonban a leesett államat keresgélhettem a padlón, miután szinkronizáltam az eredményeimet a Nike-val, amely kisvártatva egy helyes kis levélben tudatta velem, hogy sikeresen teljesítettem a Nike Human Race-t - mindezt október 23-án: Tovább is van, olvasd el »

Most nincs túl sok időm írni - no meg illene megvárni, míg mindenki befut, de örömmel jelentem, hogy némi kellemetlenség és bosszúság után (miért is ment volna minden simán..) kivettem a magam részét a napból, amikor az egész világ futni fog.

51 perc, 43 másodperc alatt teljesítettem az előírt 10 km-es távot, ami a dolgok jelenlegi állása szerint a 2169-ik helyre elegendő - hazánk futói közül pedig 13 ember mögött szakítottam át a célvonalat. Még egyszer mondom: még folyik az eredmények feldolgozása, ez csak a jelen állapotokat tükrözi. Meglehetősen furcsa érzés volt "versenyezni" úgy, hogy egy kis kapszula az összekötő kapocs a világ többszáz más versenyzőjével - csak egy kis szenzor és semmi más. Furcsa, de elég izgalmas :)

Nos, ez is megvolt, s természetesen írok még a Human Race-ről bővebben, amint véglegesítik az eredményeket - én pedig kipihentem magam.

Addig is szép estét mindenkinek - és ne feledjétek még mindig nem késő, lefutni azt a 10k-t! Hajrá!

A kedvezőtlen kilátások ellenére egy nagyszerű edzéssel zártam a múltheti, nyirkos vasárnapot. Ugye emlékszik rá mindenki, milyen nehezen szántam rá magam az edzésre? Nem túlzok, legalább egy órán át öltözködtem, cipőt fűztem, melegítettem, nyújtottam és zenét válogattam, míg nagy nehezen ki nem tessékeltem magam az utcára. Érdekes mód, amint nekiveselkedtem a futásnak, a nyomott hangulat - csak úgy mint a köd reggelente - varázsütésre elmúlt és serényen szedtem a lábaimat a már jól bejáratott útvonalamon. Mivel a pályára úgy sem jutok el ilyen ramaty hangulatban, kinéztem magamnak egy csinos kis mellékutcát, tele hétvégi telkekkel (és morcos kutyákkal, szerencsére pórázon) ami úgy nagyjából fél kilométer hosszú. Betonnak nyoma sincs, de személy szerint a kavicsos talajjal tökéletesen ki vagyok egyezve, legalább jobban erősödik a bokám. Ugyanis míg betonon vagy rekortánon alig dolgoznak a fent említett alkatrészeim stabilitásom fenntartása érdekében, addig a kietlen, murvás talajon bizony időnként nem kis erőkifejtés árán sikerül csak talpon maradnom. Hosszú távon mindezek a javamat szolgálják (már amennyiben nem a balesetin kötök ki egy sikertelen manőver után), sokat javult a koordinációs készségem, mióta nem jutok le az elegáns sportpályára. Továbbá azt is észrevettem, hogy mióta komoly figyelmet fordítok a légzésemre és a futás-technikámra, sokat javult az edzéseim minősége. Tovább is van, olvasd el »

Két napig húztam-halasztottam ezt a futás témát, aztán nem engedélyeztem több kibúvót magamnak. Azt nem mondanám, hogy teljesen felépültem a betegségből, de alapjában véve már jól vagyok. Nátha, meg időnként fel-fel törő köhögés előfordul még, de azzal nyugtattam magam, ha dolgozni járok, a futás sem árthat meg. Nosza alaposan felöltöztem, beaplikáltam az Armbandbe az iPodot, az Armbandet a pulcsi alá, majd rövid bemelegítés után nekifeszültem a természet elemi erőinek. A legnagyobb nyári kánikulában azzal nyugtatgattam magam, hogy ha majd jön az ősz és végre enyhül valamelyest az idő, talán véget érnek a szenvedéseim is. Hát, nem egészen így képzeltem! Tűző napsütésben futni nem kimondottan leányálom, meg aztán nem is tesz túl jót a szervezetnek. Most viszont ízelítőt kaphattam belőle, mennyire tesz jót a szervezetnek és a finom lelkemnek 7-8 fokban repeszteni a kertek alatt. Így jobban belegondolva, inkább a hőségre szavaznék - ám nagyon úgy fest, engem senki sem kérdezett meg az időjárással kapcsolatban. Ahogy ott álltam földbegyökerezett lábbal, mint egy rakás szerencsétlenség, a csípős hidegben bámultam az előttem elterülő kies tájat - a bal fülemben már ott zakatolt az I Choose Noise, de az agyam még mindig csak azt a két szót ismételte vég nélkül: menj haza! De ha jól emlékszem, azzal még nem lehet meccset nyerni nem igaz?! :) Tovább is van, olvasd el »

Winklert is elkapta a nyavalya - és engem sem kímélt (no nem Winkler, hanem a kórság), úgyhogy jobbnak láttam egy hét szünetet tartani a futásban. Az igazat megvallva jól is jött egy kis pihenő, ugyanis a múlt héten jócskán el lettem látva feladatokkal, mert hogy gyakorlatilag minden napra jutott egy csaj-fotózás. Aki még sosem vett részt hasonló szeánszon, most egész biztosan morog magában: mit sír ez a hülye gyerek, egész nap jó nőket fényképezhet, hát kellhet ennél több? Ami azt illeti, valóban nagy élmény egy-egy ilyen fotózás, ám mindemellett rengeteget ki is vesz az emberből - majdnem mint egy félmaraton. Csak itt nem a lábadat kell szedni - egyszer majdnem erre is volt példa, de ezt most hagyjuk - nem elég csak a helyes légzésre figyelni és nem elég egyszerűen áthaladni a célegyenesen és hazamenni. Amint minden (és mindenki) a helyére kerül, egy másodpercre sem lankadhat a figyelmed - minden részletre figyelni kell, kezdve a belógó hajszálakon át az árnyékokig; de a ruha gyűrődéseire ugyanúgy figyelned kell, mint a mindig tökéletes kép-kompozícióra. Mert nincs is rosszabb, mint amikor a nap fotóját azért kell törölnöd, mert belóg egy-két rakoncátlan hajszál, elmaszatolódik a smink, vagy netalán addig helyezkedtél, míg le nem vágtad a modelled egy létfontosságú szervét. S akkor még nem esett szó a folyamatos párbeszédről, a vég nélküli instrukciókról és arról a legalább 8 szempárról, ami folyamatosan rád mered, hogy most akkor mi is legyen és hogy legyen.. Tovább is van, olvasd el »